Sóstógyógyfürdőn, tölgyerdővel körülvéve található a 9,5 hektár területű Sóstói-tó. Ha Te is a természetes vizek szerelmese vagy, itt a helyed!
Nyíregyháza város és Sóstógyógyfürdő között helyezkedik el a Sóstói-erdő, amit az ott élők okkal neveznek a város tüdejének, ékességének. Szívesen keresik fel gyermekek, fiatalok és idősek, családok és csoportok, sétálók, futkározók és sportolók, akik számára erdei tornapálya, játszótér, esőbeállók, szalonnasütő helyek, sétányok épültek. Az erdőt külön is kedveltté teszi tavasszal a híresen intenzív akácillat, amely főként a vonatablakból kihajolva nyújt másutt ritkán megtapasztalható élményt. Bár Sóstó néven több városunkhoz is tartoznak területek az országban, a környékbeliek az erdőre, a tóra, a vadasparkra, a fürdő-komplexumra és az egyéb létesítményekre együttesen a rövid Sóstó megnevezést használják.
Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma egy igazából soha nem létezett falu mását mutatja be. A múzeumfalu egy 19. századi falusi környezetbe repít vissza, ahol megismerheted, hogyan éltek a szegény- és középparasztok, illetve a kisnemesek abban az időben, mivel foglalkoztak, mit ettek, milyen népszokásaik voltak.
De beülhetsz a régi iskola padjaiba is, végigsétálhatsz a műhelysoron, mely bemutat többek között egy régi kovácsműhelyt, borbélyüzletet vagy betérhetsz a falu központjában található fakazettás templomba is.
Az ország egyik legnagyobb és leglátványosabb zenélő szökőkútja működik Nyíregyháza üdülőövezetében, Sóstógyógyfürdőn, amely esténként tömegeket vonz a parkba.
Látványos showelemekkel robbant be a köztudatba a nyíregyházi zenélő szökőkút. Az élményfürdő előtt, mintegy 500 négyzetméteres vízfelületen, hang-és fényeffektekkel nyűgözi le az arra sétálókat. A szökőkút ismert slágereket játszik, ezzel azonnal a felnőttek és gyerekek kedvencévé vált.
A vízjáték a zeneszámok ritmusát követi: többek között Erkel Ferenc klasszikusok, Queen slágerek, mese- és filmzenék, valamint magyar könnyűzenék is felcsendülnek. A szökőkút Európában is ritkán látott, dinamikus vízképet képes megjeleníteni, így például Nyíregyháza turisztikai városfilmjét is láthatjuk a vízpárán kirajzolódni.
Az 1,7 hektáros fürdőkomplexumban ez mind rád vár: hullámmedence, csúszdák (kamikaze, családi, óriás-, black hole, verseny- és elefántcsúszda), vadvízi sodrófolyosó, gyermekmedencék, inka romtemplom, kincses sziget.
A gyógyvizéről híres és hangulatos üdülőhely központjában, Sóstógyógyfürdőn található a többgenerációs fürdőnek is nevezett Aquarius Élményfürdő. Ha élményekre vágysz, itt mindent megtalálsz! Ha a termálvizeket kedveled, úgy igazi regenerálódást ígér a Termálvilág, melynek jódos-brómos gyógyvizében pihenhetsz és gyógyulhatsz.
Ha bátor vagy és szívesen kipróbálsz merész dolgokat, lecsúszhatsz a kamikaze csúszdán, kipróbálhatod a hullámmedencét és a vadvízi sodrófolyosót is! A Gyermekvilág igazi dzsungel. Kalandozz a liánok és az inka birodalom letűnt kincsei között Jack Sparrow kapitány kalózhajóján!
Fedezd fel világunkat a Nyíregyházi Állatparkban! Sóstó ZOO = 500 faj + 5.000 állat + 30 hektár.
A legek állatkertjének is nevezett Nyíregyházi Állatpark egy 30 hektáros tölgyerdőben található, ahol 500 faj 5000 egyede él természeteshez közeli kifutókban. Ahol csak lehet, a rácsok helyett csupán szárazárok vagy vizesárok választja el a vendégeket az állatoktól.
Ha ide betérünk, valóban úgy érezzük, hogy vadregényes tájakon kalandozunk. Az itt lakó, ritkaságszámba menő állatokat, mint a szumátrai tigrist, a komodói varánuszt vagy az indiai orrszarvút kontinensenkénti felosztásban tekinthetjük meg, így igazi Föld körüli kirándulást élhetünk át.